

















Sebi egyelőre nem akar kúszni. Gurulva vagy hátrafelé tolatással közlekedik, de a szabályos kúszásra nem érez rá. Ezen néha ki is akad, mert menne Ő előre, de akárhogy variálja, mindig hátrafelé indul meg, és a kiszemelt tárgy egyre csak távolodik... Ilyenkor nagyon morcos tud lenni, és bosszúsan a földbe dörgöli az orrát. :D A nagy erőlködésből aztán 2 napja négykézlábra-állás lett, amit azóta is lelkesen gyakorol. A legújabb pedig az, hogy négykézlábra áll, homlokát a földre teszi, és így próbálja lökni magát előre. :)
Kedves pillanatok ezek, így harmadszor is, együtt szurkol a család a kis Csipikénknek. :)
A Babahami jóvoltából most a Te nyakadban is landolhat egy Teething Bling orvosi szilikonból készült fogzós medál!
Vidám-elegáns rágcsálnivalók babáknak, egyenesen az anyuka nyakából. :)

Hogyan?
Írd meg kommentben, hogy
1. milyen nevet tudnál elképzelni a képen látható Teething Blingeknek,
2. valamint azt is, hogy a Babahami webáruházából melyik medált vagy karperecet szeretnéd megnyerni.
És még? :)
Érdemes a Babahami Facebook oldalára is ellátogatni, mert az oldalt lájkolók között gazdára talál egy Teething Bling karperec és egy medál is! Előbbit az első 200, utóbbit az első 300 tag között sorsolják ki.
Meddig?
A játék február 3-a péntek éjfél. Eredményhirdetés február 5-én vasárnap.
FONTOS: ♦ A játékban való részvételhez elegendő akár egyetlen névötlet is. ♦ A Blingek nevét a Babahami Team választja ki a névjavaslatok alapján. ♦ A névadó szülők kis Babahami ajándékcsomagot kapnak. ♦ Az összes kommentelő közül pedig kisorsolunk valakit, aki megkapja az általa kiválasztott Teething Blinget. ♦ A nyereményeket csak európai címre áll módjukban postázni. ♦ A Facebook-os lájkolás nem feltétele a névadó játéknak, de Babahamiék természetesen nagyon örülnének neki. :)
Amerikai halloween-es blogbejegyzésekben hemzsegnek a múmia-kiflik, hát mi is kipróbáltuk... :)
A tészta hozzávalói:
♦ 50 dkg liszt
♦ 3 dl tej
♦ 1 dl olaj
♦ 2,5 dkg élesztő
♦ 1 teáskanál só
♦ 1 kávéskanál cukor
Dagasztjuk, duplájára kelesztjük.
Kinyújtjuk négyzet alakúra és két verzió szerint formázhatjuk. Vagy 1 centis csíkokra vágjuk, és körbetekerjük a virslin, vagy kisebb négyzeteket vágunk belőle, amit kétoldalt bevagdosunk, és a virslire hajtogatjuk.
Miután megformáztuk őket, még egy picit pihennek, addig a sütőt előmelegítjük 180 fokra. Sütés előtt kenjük le a múmiákat 1 evőkanál tejföl és 1 tojássárgája keverékével.
Nekem kb. 15 perc alatt készültek el.
Elkezdődött a 2. félév az Alapozó tornán. Ugyanúgy heti háromszor járunk, de más napokon, mint eddig. Rögtön ovi után kezdődik, épphogy 20 percem van elérni A-ból B-be, ami 10 km-t jelent, úgy, hogy közben általában Lócit leparkoltatom a mamáéknál. És persze Mörfi, hogy ezeken a napokon szülinapoznak ebéd után, úgyhogy rohanás van.
Nade torna. Láttam rajta, hogy mindig is szeretett járni, mert tényleg nagyon klassz dolgokat csinálnak ott, és Zs néni és egy nagyon kedves, Domi nyelvén abszoút értő tanárnéni. Domka mégis minden alkalommal elmondta, hogy a torna szar, utál odajárni, néha még könnyeket is hullajtott, aztán mikor mentem érte kivétel nélkül mindig mosolyogva szalad elém, és csak ömlött belőle a szó... tudtam, hogy jó helyen van. Kellett hozzá majdnem 5 hónap, mire magának is belátta, hogy kár minden alkalommal a feszkó. Mostmár nincsenek felesleges nemakarokmenni körök, hanem bemegy, és élvezi a 2 órás foglalkozást.
A foglalkozásokon van 1 óra torna (amikor a fejlődéstani nagymozgásokon mennek végig) és van egy óra kötetlenebb rész, amikor Domka kívánsága szerint mindenféle társasjátékkal és egyéb szuperségekkel játszanak. És nemcsak játék van itt kéremszépen, hanem igazi piknik is a földön. Terítővel, virággal, gyümölccsel. :) Az elmúlt fél évben nagyon sokat fejlődött Domi, sokkal kitartóbb, egy-egy nehezebb feladatnak többször is nekifut, ha nem sikerül elsőre, türelmesebb, és a mozgása is sokkal rendezettebb, még így laikus szemmel is (pl. ugrókötelezés). Az október-november elég nehéz volt (itthon is, oviban is), valószínűleg a terápiás regresszió miatt, ami a torna velejárója, és azt jelenti, hogy hatékonyan működik a dolog, csak épp ezekeben az időszakokban a gyerkőc az életkoránál alacsonyabb fejlődési fokra lép vissza, és előjöhetnek olyan dolgok, amikről azt hittük, hogy végre már túlléptünk rajtuk... Most viszont abszolút érzem a pozitív változást, és szerencsére nem csak én, hanem Zs néni is. Szóval jó úton járunk:) Nyár elejéig még biztos fog járni, aztán majd meglátjuk hogyan tovább.
Tervezem, hogy a jövőhéten belopózok és meglesem a kis tornászomat. :)
Tegnap múmiák lepték el a házunkat. :)
Első körben D&L változott át, egy-egy tekercs wcpapír segítségével. A legjobban természetesen a "múmia szabadulása" című részt élvezték:) Erősebb anyagból, gézből, fásliból vagy sima fehér sál(ak)ból farsangi jelmez is lehet.

Lócira pingáltunk is filctollal.

A letépett papírokból aztán egy újabb múmia készült. Az alakjához egy pingpong labdát, egy üres vitaminos dobozt, és wc papír gurigát használtunk fel, amit aztán alufóliával bevontunk, ami egybentartotta. (A doboz-labda helyett használhatunk wc-papírt is, az alufóliával meg lehet jól formázni.)
Végül csíkokat vágtunk a wcpapírból benedvesítettük, és több rétegben körbetekertük a múmiát. Ha tartósra szeretnénk csinálni, száradás után le lehet kenni decoupage-ragasztóval.
Ebben a bejegyzésben megpróbálom összegyűjteni, hogy milyen ajándékokkal lephetjük meg Egyiptom-mániás csemeténket.
♦ Playmobil Fáraók Világa - pl. Szfinxbe rejtett múmia (de sok más nagyon klassz darabja van)

________________________

________________________
♦ LEGO: Ramszesz piramisa társasjáték

________________________
♦ Mystic Egyptian tomb (Régészeti társasjáték - Titokzatos Egyiptom)

________________________

________________________
♦ Az Egyiptomi kultúra kártyacsomag

________________________

________________________
A karácsonyi készülődésből maradt egy adag dió, és egy kevés arany-akrill spray... most piramis készült belőle.
Mostanában megint belopózik hozzánk az éj leple alatt... :) Halkan oson, körbebnéz, hogy hova fér el, aztán kényelmesen bevackolja magát - általában közénk. Eleine jól megférünk, aztán jön az "álomtánc", vagyis bal láb a gyomorba, jobb láb a szájba, aztán jobb kézzel egy lendületes tasli. A Zapu ilyenkor általában lemenekül a földre... én meg próbálok túlélni :))
Reggel Ő alszik a legtovább, általában 7 - fél8 körül botorkál elő... szeretem a gyűrött arcát, a kócos haját, biggyedt száját... ♥
Ha autóban vagyunk kora délután, akkor szinte mindig elalszik. Otthon nem él ezzel a lehetőséggel, hiába vonulunk el "csendes pihenőre". Bezzeg, ha boltba indulunk tuti bealszik úgy, hogy lehetetlen felébreszteni... szóval néha a bevásárlókocsiban alszik tovább. :) Apropó ébresztés... még mindig hatballábbal ébred, ha nem magától kel.. szóval ha elalszik, akkor csak a legvégső esetben keltjük, különben brutális hisztit kapunk. Olyat amitől nem tudjuk, hogy sírjunk vagy nevessünk. :D
Domka: - Szeretem, ha a Sebi az ölemben van.
Én: - Ő meg nagyon szeret ott lenni...
Domka: - Már hozzámszokott?... :)
×××
Domka az autóban, hazafelé jövet az ásványkiállításról:
- Apa, nem szándékosan kérdezem, de ha meghalsz, az enyém lehet az összes ásványod?... :D
×××
Domka:
- Anya, eldöntöttem: egy napot jó leszek, egy napot rossz leszek. Ez így jó lesz mindenkinek. :D
×××
Családi ebédre mentünk, és elmondtam kik lesznek ott.
Mire Lóci:
- Anya várj, akkor összeütök egy ajándékot a Györgyi néninek! :D
×××
Kérem Lócit, hogy vegye fel a pizsijét, mire Ő:
- Anya, nem lehet, fáj a lábam. Itt most pihenésre van szükség. :)
×××
Francba már a betegségekkel! De tényleg... A nagyok már majdnem 2 hete itthon vannak, hogy ne hozzanak haza az oviból mindenféle nyavalyákat, és Sebi teljesen meggyógyulhasson a hörghurutból. Ez meg is történt, múlthéten már teljesen jól volt, leszámítva egy lájtos kis kötőhártyagyulladást, ami a múlthétvégén toppant be hozzánk (de hogy, amikor direkt nem voltunk közösségben?...morr), aztán szerencsére hamar helyre is jött, és akkor volt pár nap, amikor mindenki jól volt. És aztán csütörtök éjszaka Sebi megint elkezdett köhögni, pont úgy, ahogy 3 hete kezdődött. A nyálát is folyton félrenyelte alvás közben. Ahh. Péntek délelőtt persze mentünk a doktornénihez, hogy hátha időben elcsípjük a dolgot, és nem lesz olyan brutál folytatás, amit az előzőnél. Torka picit piros, és meg volt duzzadva, ezért nem tudta rendesen nyelni a nyálát sem. :( Most 5 féle homeos bogyót szed, (ipecát az öklendezésre, droserát és spongiát a köhögésre, apist a duzzadt torkára, és hyrdastist a hátracsorgó váladékra). Lekopogom ma már sokkal kevesebbet köhögött. Amúgy szokás szerint jókedvű, mosolygós kishapsi. Ezekután jövőhéten is itthon maradnak a nagyok, a doktornéni nagyon erősen javasolta, hogy ne menjenek, nem hiányzik Sebinek még valami hazahozott vacak. :-/ Nem tudom mi ez az elhúzódó betegeskedés... megyek, bevetem magam egy kád forró vízbe, és elolvasom 'A gyermeki lélek nyelve a betegség' című zseniális könyv idevonatkozó fejezeteit...
Imádom a császárzsemlét. Nem az itthonit, hanem az osztrák hegyekben reggelire kínált ropogós, puha, mennyei zsemlét, amiből még akikor is lecsúszik 3-4, ha egyébként nem is szoktam reggelizni. Néhány napja gondoltam, hogy megpróbálkozom én is vele - és bár az eredetire csak halvány nyomokban hasonlít, mégis finom lett a végeredmény. Ahogy nézelődtem, jó sok féle recept van, és persze mindenki szerint a sajátja az igazi. :) Elsőként a Limara-félét próbáltam ki, és szerintem jól tettem.
Nekem 11 darab lett az alábbi hozzávalókból: (mondjuk volt két lelkes kiskuktám, akik mindig csak egy icipicit csippentettek le a tésztából, hogy megkóstolják...):
- 70 dkg kenyérliszt (BL(80)
- 2 teáskanál só
- 1 csipet aszkorbinsav (ha nincs, jó helyette 1 ek ecet)
- 250 ml víz
- 220 ml tej
- 5 dkg vaj
- 1 tk cukor
- 2 dkg élesztő
Gépben dagasztottam a tésztát, aztán hagytam a duplájára kelni. Kivettem (szuper állagú tészta!), és 11 részre vágtam. Ezekből gombócokat formáztunk, amit hagytunk 10 percig pihenni, majd kb 40 centi hosszú rudakat formáztunk belőlük. A formázás fázisfotóit ITT megtaláljátok, a lényeg, hogy kell egy laza csomó a tészára, a két végét pedig betömküdjük középre. A felül lévő végét alulról, az alul lévő végét felülről. A formázott tésztát sütőpapíros tepsire tettem, és hagytam még kelni egy picit. Lekentük őket tojással, majd 200 fokos sütőbe tettem úgy, hogy közben alulra egy tepsibe tettem vizet, így jó gőzös volt a sütő. Talán 15 percig sültek így, majd kivettem a vizes tepsit, és simán sültek még 10-15 percet.
A végeredmény naggggyon finom lett, igazi ropogós, jóízű zsemle. Az egyetlen hibája az lett, hogy a teteje túl ropogósra sikerült. Legközelebb megpróbálom úgy, ahogy Limara írta, hogy vízzel lepermetezem a zsemléket, és ráborítok egy másik tespit.

Az elkövetkező néhány napban Egyiptomos kreatívkodásokat hozok, elsőként itt ez az egyszerű, wc-papír gurigából készült múmia.
Először a barna papírt ragasztottuk fel a gurigára, aztán sima fehér papírt tépkedett Domi (nem is olyan könnyű csíkokat tépkedni!), amit körbeteragasztottunk a múmián. Végül kapott két szemet, és felkerült az "egyiptomi polcra". :)
Az első pillanattól éreztem, hogy kisfiú, így csak fiúnevekben gondolkodtunk. Elég sok fiúnév tetszett, de hogy melyik lesz majd ráillő, arról fogalmunk sem volt. Aztán eljött a 12 hetes UH, és mi természetesnek vettük, hogy megtudjuk ki is lapul bent. De Csodabogyónk nem akart még nyilatkozni. :) Én még mindig éreztem, hogy kisfiú. Egy hónappal később volt a következő ultrahang, és mikor a nemét illetően kérdeztük a szonográfust, csak annyit mondott, hogy most úgy fekszik, hogy nem lát semmit a lába között, tehát sanszos, hogy talán lány. Lány? Hát ennyire csaltak a megérzéseim...? De még végig sem gondoltam a dolgot, már fordult Csodabogyónk, és úgy beterpesztett, hogy nincs az az ember, aki nem kisfiúnak látta volna. :) És továbbra is vártuk "A nevet", amit az Övének érzünk... 2 hét kellett, és a listáról mindent kihúzkodtunk. Egyetlen név maradt, piros tollal többször bekarikázva: Sebestyén. És milyen jó, hogy ez maradt. :)
[A Sebestyén a latin Sebastianus név magyar változata, jelentése Sebastia városából való. A Sebastia városnév jelentése magasztos, fennkölt.]
Sebestyén, Sebi, Hebibaba, Sebimanó, Csipulka, Csiputa, Picicsipu, kölyökgólya.
Boldog első névnapot!
Már 2-3 hete tudtuk, hogy ma véradós nap lesz a Zapuéknál, és ilyenkor véradás után szabi jár:), szóval tervbe vettük, hogy meglátogatunk valami jó helyet. Több jelölt is volt, végül két remek helyen jártunk.
Az első állomásunk a "Múmiák testközelben" című időszaki kiállítás volt a Szépművészeti Múzeumban, ahol a Budapest Múmia Projekt keretei között vizsgált négy, az ókori Egyiptomban élt embert lehet megtekinteni. Maga a kiállítás egy teremnyi, szóval nem sok idő végignézni, még akkor sem, ha mindent végigolvasunk. Mi Dominóval kettesben voltunk, de nyilván a tudományos orvosi részek hangos felolvasását kihagytam... Neki már az is éppen elég nagy dolog volt, hogy egy (négy!) igazi egyiptomi múmia mellett pózolhat. :)
A múmiák mellett a koporsóikat, és egyéb használati tárgyakat, a mumifikáláshoz használt anyagokat is bemutatták. A kiállításhoz tartozok egy 3D-s mozi is, de azt gondolom, hogy túl tudományos lett volna Domkának, így kihagytuk.
Helyette megnéztük a múzeumban fellelhető "egyiptomos boltot", ahol többtucatnyi Egyiptommal kapcsolatos könyv, foglalkoztató füzet, írószer, nyomda, és dísztárgy sorakozott...mi meg csak kapkodtuk a fejünket. Igazi kincsesbánya. Még jó, hogy közeleg a szülinap... :)
Sajnos az állandó egyiptomi gyűjteményük jelenleg nem látogatható, de ha újra megnyitják, (még nem tudták megmondani mikor), mindenképp szeretnénk megnézni. :)
6 éven aluliaknak nem kell belépőjegy.
A múmiák után a Magyar Természettudományi Múzeumba mentünk, ahol több kiállítás is várja a látogatókat. Már rögtön a belépés után "belebotlottunk" egy két tonnás barázdás bálna felfüggesztett csontvázába. :) Az "Eltűnt világok - A dinoszauruszok kora Magyarországon" című kiállítással kezdtünk, aztán csupacsoda ásványokat, drágaköveket, és kőzeteket nézhettünk meg a "Titkok a föld alatt" című részen, végül a "Sokszínű ÉLET - Felfedezőúton Magyarország útjain" című emeleti kiállítással zártunk, ahol az őscápától kezdve, az ősemberen és mammutbébin át, a jelenkor növény-és állatvilágát követhetjük végig. A gyerekekre is gondoltak: hogy tuti ne unatkozzanak, különböző interaktív számítógépes játékok, kirakók, stb. várják őket. A fiúknak talán az ásványkiállítás világító kövei tetszettek a legjobban, de Noé bárkájába is szívesen szaladtak be. Jó élményekkel jöttünk ki, tetszett, amit láttunk. :)
6 éven aluli gyerkőcöknek ide sem kell belépőt venni.
Még keressük a rozskenyeret, amit az egész család szeret. :) Én nagyjából bármilyen formában szeretem, a gyerkőcöknek már jóval fontosabb, hogy ne legyen túl különleges az íze az "hagyományos" kenyérhez képest, a Zapu meg azt szeretné, hogy pont olyan íze legyen, mint a bolti fehérkenyéré :D Ezekután nincs könnyű dolgom, ha mégis rozsos kenyeret szeretnék sütni. Legutóbb ezt a joghurtos változatot próbáltam ki, jelentem 3:1 arányban bejött. Az 1 nyilván a Zapu, aki szerint legközelebb próbáljunk meg egy másikat. :) Szerintem viszont elsőre nem lett rossz, még akkor sem ha nem volt itthon melasz, de még sötétbarna nádcukor sem...és rozslisztből is csak egyféle volt a polcon.
Szóval a hozzávalók:
Bepakoltam a hozzávalókat a gépbe, ami jól megdagasztotta a tésztát, ami aztán nagyjából 1,5 óra alatt a duplájára kelt. Ezután kivettem az üstből, kinyomkodtam a levegőt, formára hajtogattam, és egy sütőpapírral bélelt sütőformába tettem. Itt is hagytam egy órát kelni. (Zacskót kell ráhúzni kelesztés közben, állítólag a nyirkos közeg jót tesz a tésztának.) Miután megkelt, megszúrkodtam hurkapálcával, hogy a gőz kijöhessen majd sütés közben.
230 fokra előmelegített sütőben kezdtem sütni, aminek az aljára tettem tepsib en vizet, így az első 10 percben gőzben volt a kenyér. Aztán lejjebb vettem a hőfokot, 180 fokra, és még 35-40 percig sült.
A teteje jó ropogós lett, a többi része puha. Még nem hűlt ki teljesen, mikor a srácokkal jóízűt uzsonnáztunk belőle.
Vártuk már nagyon a hideget, a havat... és ma délelőtt végre meg is érkezett. Ebéd után aztán el is határoztuk, hogy kimegyünk hóembert építeni. Ez röviden valahogy így nézett ki, (a "disznóvágás szavakban" után szabadon):
Nainduljunk, holapulcsid, hozdlegyorsan, neeztmertvékony, hagydmajdén, lóciteisöltözz, dekellpulcsi, mondomhogykell!, nefordítva, keresdmegazoverálod, css-cssss-csssebiiii, dugdalábad, másikatis, mérnemmegybe, namostjó, holasapka, holasál, dekellsál!, ittakesztyű, miértrontottadelalzippzárat, áámegőrülök, lóciaddigmenjkimertbemelegszel, cssssebi-csssss, óhogyazamiértnemjönleazippzár, namostjó, veddasapit, holakesztyű, ittakesztyű, teismehetsz, gyeresebi, ittazoverál, ittasapka, ittasál, betakarlak, teismehetsz, ittállokegyszálpólóbandejó, holapulcsimgatyámsálamsapkám, megvanminden, namégafényképező, megnéhányzsebkendő. Készvagyunk.
Ezekután építettünk egy nem túl méretes hóembert, majd jól megdobáltuk a Zaput, amikor hazaért a munkából.

Még mindig annyira odavagyunk érte, hogy muszáj belőle megosztanom néhány versszakot... zseniális könyv. :) Nem tudom elégszer elolvasni a fiúknak, hogy megunjuk... vannak sorai, amiket a gyerkőcök még biztosan nem értenek pontosan, de mivel szuper képekkel van az összes versszak illusztrálva (Szűcs Édua), így tudják miről van szó... mégha nem is értik, hogy mit jelent az, hogy "űrverésen szereztem ma egy Salvadűr Dalit". :)
Tipikusan olyan könyv, aminél nem kell a gyerkőcnek kérlelni, hogy olvassunk még, mert én is alig bírom abbahagyni. :)
"Izgalomban van a kozmosz
apraja és nagyja.
Bált rendez a világűrben
naprendszerünk Napja.
Ötmilliárd esztendős lett,
Hogy szállnak az évek!
"Alig látszik rajta!" - mondják
fiatalok s vének.
Ma reggel 4:05-kor ébredtem. Na nem önszántamból, hanem Sebestyén kelt fel nagy sírással... azt hittem csak a szokásos újratankolás, de szopi közben is nyöszörgött már, aztán szopi után méginkább rákezdett. Sehogy sem volt jó, láthatóan fájt a pocakja. Tornáztattam, ringattam, de semmi, úgyhogy fél 5 után lebanduloltunk, hogy legalább a többieket ne ébressze fel. Ötkor már túlvoltam az első kávén, de Sebi továbbra is nyöszörgött, kapott egy adag homeos bogyót (colochyntis), végül felkötöttem a hátamra, ott kicsit fészkelődött, aztán néhány kör után (remek látványt nyújthattam kócosan, pizsamában hajnalban a lakásban fel-alá mászkálva:D ) elaludt. Nem sokat szunyált, nyöszörgősen ébredt, aztán nagynehezen csak kijött aminek ki kellett jönnie... hihetetlen, hogy a tegnapi két kiskanál almapüré így megfogta a pocakját. :-/ Úgyhogy az almán továbblépünk egyelőre.
S ha ez nem lenne elég, akad még mifelénk kötőhártyagyulladás (Sebinek), kis köhögés (Lócinak), orrfolyás (Dominak), hátfájás (Zapunak), nekem meg ezek mindegyikéből egy csöppnyi. :)
Az ovi fele kidőlt, barátok-ismerősök hányós vírussal bírkóznak, úgyhogy itthon, közösségmentesen várjuk a zord hideget (amit amúgy utálok), hogy megállítsa a langy időben virgonckodó bacicsapatokat.
Amikor Dominóval és Lócival kezdtük a hozzátáplálást, a gluténtartalmú gabonákat (árpa, búza, rozs, zab, tönkölybúza) még betöltött egy éves kor után javasolták adni. Most más szelek fújnak... és némileg már "lerágott csont", de nálunk épp most aktuális. :)
A helyzet az, hogy jelenleg kétféle szakmai ajánlás is fut. (Miértisne...)
1) Az egyik az Országos Gyermekegészségügyi Intézet ajánlása, mely szerint a lisztérzékenység megelőzése érdekében 5 hónapos kortól vezessünk be a baba étrendjébe fél háztartási kekszet (tele adalékanyaggal?!) naponta. A 6. hónapban még kizárólag szopizó babáknál a 150-182 nap között, vagyis az 5. hónap után, nem étkezést kiváltva kell adni, lefejt anyatejbe, vagy forralt-lehűtött vízbe javasolják a kekszet tenni. A 4-6 hónapos korban már hozzátáplált babáknál a glutén bevezetése történhet vagy napi fél vagy másnaponta 1 háztartási keksz pép adása formájában, amit célszerűen gyümölcshöz, főzelékhez is hozzákeverhetnek vagy a főzeléket habarva, a habaráshoz maximum egész napra összesen napi 2,5g (1 csapott mokkáskanál) lisztet használva. Fontos, hogy a glutén bevezetése kis mennyiségekkel történjen, ezért figyeljünk a fent említett mennyisgekre. Az ajánlásban kiemelik, hogy a 4. hónap előtt bevezetett glutén egyértelműen növeli a lisztérzékenység kockázatát. Továbbá fontos, hogy a glutén bevezetése után legalább 1-3 hónapig még szoptasson az anyuka, ezzel is csökkentve a cöliákia kockázatát. (forrás)
"Az eddigi megfigyelések, vizsgálatok és a svéd coeliakia „epidemia” tapasztalatai alapján jelenleg úgy látszik, hogy
Végül egy átlagos háztartási keksz hozzávalói: búzaliszt, cukor, növényi zsír, térfogatnövelő szerek: (nátrium-hidrogén-karbonát, ammónium-hidrogén-karbonát), só, színezék (karamell), aroma, antioxidánsok:(borkősav, dikálium-diszulfit). Glutént és kén-dioxidot tartalmaz. Mogyorót, földimogyorót, tojásport, tejport, szójalecitint is felhasználó üzemben készült.
Tényleg ez kell egy 5 hónapos babának?...
2) A Szoptatásért Magyar Egyesület és a La Leche Liga Magyarország Egyesület vezetősége viszont nem talált semmiféle bizonyítékot arra, hogy a gluténtartalmú élelmiszereknek 6 hónapos kor előtti bevezetése bármiféle egészségi előnnyel járna a csecsemők részére. Szerintük a 6 hónapos korig tartó kizárólagos szoptatásnak az anya és a csecsemő egészségére gyakorolt jótékony hatásai messze felülmúlják a cöliákia kialakulásának kockázatát, ezért a glutén bevezetésének érdekében elkezdett korai (< 6 hó) hozzátáplálás nem javasolt! (forrás)
A „Szoptatásért” Magyar Egyesület – az Egészségügyi Világszervezettel és az európai ajánlásokkal egyetértésben – továbbra is a 6 hónapos korig tartó kizárólagos szoptatást, majd pedig – a megfelelő kiegészítő táplálás bevezetése mellett – a 2 éves korig vagy azon túl folytatott szoptatást tartja a csecsemő- és kisgyermektáplálás optimális módjának, és ezért ezt javasolja.
3) Ezek az ajánlások... aztán úgyis mindenki azt teszi, amit a legjobbnak gondol. :)
Kapcsolódó olvasmányok:
- Valóban meg kell-e kezdeni a hozzátáplálást 6 hónapos kor előtt?
Az előző szódabikarbónás összefoglaló után most itt egy másik, ezúttal főszerepben az ecettel.
Mire is használható ez az egyszerű szerves vegyület?
- szagtalanításra (pl. odaégett hús, dohányfüst esetén tegyünk egy vagy több tálkába ecetet, ami pár óra alatt semlegesíti a szagokat. Ha a kezünk lett hagyma- vagy halszagú, mártsuk bele az ujjainkat ecetbe.)
- duguláselhárításra (együtt a szódabikarbónával, fél pohár szódabikarbóna + 1 pohár ecet - amikor a habozás abbahagy, öntsünk rá forró vizet)
- penész eltávolítására (vastag penész esetén higítás nélkül, egyébként vízzel keverve)
- króm- és rozsadamentes acélfelületek fényesítésére (fújjunk a felületre higítatlan ecetet, majd egy puha ronggyal törötljük át, gyönyörű csillogó lesz tőle a csap!)
- ezüsttárgyak fényesítésére (áztassuk az ezüst étkészletet, ékszert 2-3 órára fél pohár ecet és 2 evőkanál szódabikarbóna keverékébe)
- golyóstoll nyomainak eltűntetésre a falról (szivacsra öntsünk higítatlan ecetet)
- matricák, címkék eltávolítására (először a matrica széleit nedvesítsük be ecettel, kaparjuk le, majd a ragasztómaradékokat további ecettel szedjük le)
- faburkolatok felújítására (házi készítésű faápoló: fél liter meleg víz + 4 evőkanál ecet + 2 evőkanál olaj összekeverve)
- folteltávolítás szőnyegből (2 ek só + fél pohár ecet - hagyjuk megszáradni a folton, majd porszívózzuk ki. Sötétebb/nagyobb foltok esetén adjunk hozzá 2 evőkanál bóraxot is.)
- hűtőszekrény takarítására (az ecet még a szódabikarbónánál is hatékonyabb hűtő-tisztító)
- tartósításra (a kenyeres dobozt érdemes hetente egyszer áttörölni vizes-ecetes szivaccsal, így a pékáruk állítólag tovább frissek maradnak)
- bőrbútorok felfrissítésére (ecet + lenolaj egyenlő arányú keverékét töltsük egy szórófejes flakonba, fújjunk a bőrfelületre, majd néhány perc után töröljük le)
- autó ablakainak jégmentesítése (a téli hónapokban megakadályozhatjuk, hogy az ablakokra ráfagyjon a jég: az ablakok külső felét 3 rész ecet, 1 rész víz keverékével töröljük át - az így kialakult réteg néhány hétig védelmet nyújt, de sajnos az erős havazással szemben hatástalan)
- vágódeszkák fertőtlenítésére (használat után töröljük át őket higítatlan ecettel - az ecetben lévő ecetsav jó fertőtlenítőszer, hatékonyan véd a Escherichia coli, Salmonella valamit Staphylococcus kórokozók ellen)
- mosogatógép tisztítása (tegyünk a gépbe egy pohár ecetet, és futtassunk le egy programot edények nélkül)
- kristály- és üvegtárgyak fényesítése (sokat használt pohár, étkészlet tisztításához tegyünk a mosogatógépbe egy pohár ecetet az öblítőprogram előtt - vagy melegvíz + ecet keverékébe áztassuk a poharakat 15-30 percig)
- vízforraló, teáskanna vízkőoldására (forraljunk fel bennük 3 pohár ecetet)
- zsíroldás (öntsünk melegvizet a zsíros edénybe és adjunk hozzá egy pohár ecetet... így forraljuk 10 pecig, majd egyszerűen mosogassuk el)
- zsírlerakódás megelőzésére (hetente egyszer töröljük át a sütő belsejét higítatlan ecettel, így megelőzhetjük a zsír lerakódását)
- ablaktisztításra (2 rész víz, 1 rész ecet keverékét töltsük szórófejes flakonba)
- súrolószerként (egyenlő mennyiségű só + liszt + egy kevés ecetet dolgozzunk krémes állagúvá)
- korpa megfékezésére (2 pohár almaecet és 2 pohár víz oldatával öblítsük le a fejünket hajmosás után)
- torokfájás enyhítésére (gargalizáljunk 1 evőkanál almaecet, 1 teáskanál só, 1 pohár melegvíz keverékével vagy készítsünk keveréket negyed pohár ecet és negyed phár mézből, ebből kanalazzunk negyed óránként)
- lábgomba kezelésére (öblítsük le a beteg lábat napi 3-4 alkalommal ecettel)
- körömlakk tartósítására (hosszabb ideig megmarad a lakk, ha egy ecetbe mártott vattapamaccsal lakkozás előtt áttöröljük és hagyjuk megszáradni a körmeinket)
- medúzacsípésre (mert gondolom a tenger mellé mindenki visz magával egy kis ecetet is... :) )
- mosdókagyló, kád tisztítása (mossuk át higítatlan ecettel, majd öblítsük le)
- fuga fehérítése (ecetbe mártott fogkefével)
- mosáshoz (adjunk az öblítő mellé, vagy inkább helyett 1 pohár ecetet a mosógépbe - baktériumölő hatású, textilpuhító, fehérítő, a mosógépnek is jót tesz, eltűnnek a vízkőlerakódások)
- vasaló tisztítása (a víztartályt töltsük meg ecettel, állítsuk a vasalót a talpára, kapcsoljuk be gőzölésre, és 5-10 percig hagyjuk így)
- hangyaírtásra (víz + ecet keverékét töltsük szórófejes flakonba, és permetezzük a hangyás területekre - a hangyák állítólag utálják az ecet szagát és odébbállnak...)
Mit NE?
- ne használjuk gyöngy- vagy drágakőberakásos ékszerek tisztításához, mert az ecet károsíthatja a felületüket
- ne tisztítsuk ecettel a márvány asztallapot, mert az ecet savassága kifakíthatja
- ha az ecetet fehérítővel vagy más klórtartalmú szerrel vegyítjük, klórgáz képződhet!!
Forrás:
- Mindennapi tárgyak nem mindennapi szerepben
A karácsonyi díszek ideje lejárt, de a télből még bőven van hátra, úgyhogy olyan festenivalókat keresgéltünk, ami téli, mégsem ünnepi. Mint például ez a kori. :)
Még bőven a pocakomban lubickolt Sebestyén, amikor egy netes barangolás alkalmával belebotlottam, és első látásra beleszerettem ebbe a sapkába. És eldöntöttem, hogy mindenképp szeretnék Sebiről egy ilyen dinnyés-sapkás fotót majd... igaz akkor még olyan távolinak tűnt, hónapok voltak hátra a szülésig... Aztán megszületett Sebi, és hat napos korában eljött hozzánk Andi, és sok más mellett elkészült a dinnyés kép is... A sapka azóta is a pelenkázó fölött lóg... mostanában a két hatalmas bojtjával játszik Sebi. :)
6 napos - 2 hónapos - 6 hónapos

A békás body volt az utolsó darab, amit Sebi születése előtt vásároltam. Már bőven televoltunk 56-os ruhákkal, de mikor megláttam ezt a darabot, rögtön tudtam, hogy égető szükségem van rá. :)) Az újszülött fotózáson szinte végig csupasz volt Sebi, de készült néhány ruhás kép is, amihez Andi kért egy kedvenc, lehetőleg világos cuccot... szaladtam fel a gyerekszobába, a békás body után kutatva, de a szekrényben nem volt, néztem a szárítón, ott sem találtam, végül a vasalnivaló kupac aljáról bányásztam ki... de megérte. :) Azóta is kedvenc... igaz, már lassan kinövi Sebi...így 6 hónap után. :))

I. Domszesz fáraó :D
A sablonok INNEN kinyomtathatók, 3 részből áll. Csak ki kell színezni, összeragasztani, és kész. :)
Lassan kezdetét veszi a farsangszenzon, ehhez gyűjtöttem össze néhány otthon is elkészíthető jelmezötletet. :)




A múlthét végén továbbállt Répa és Almagyümölcs, visszatértek egy tenyősztőhöz. Kedves kis jószágok, de ennyi pont elég volt belőlük. :) Mert azért van velük dolog, és hát a srácok lelkesedése a hetek előrehaladtával egyre csökkent...ha a takarításról volt szó, mindenképp...:)
Szegény nyulak megérezhették, hogy valami készül, mert a "búcsú-nyuszizáson" már alig ettek pár falatot a kínált almából, pedig máskor le sem kattantak róla. A fiúk nem szomorkodtak, mert megbeszéltük, hogy bármikor meglátogathatjuk őket.
Mint ahogy az már hagyománnyá vált, feledik szülinapon belga csokitortát eszünk:) Sajnos az ünnepelt mindig kimarad a majszolásból, de mi az Ő egészségére tömjük tele magunkat a finomsággal. :)

De kárpótlásul kapott egy kanál almát... így fogadta:
Nem őszinte a mosolya... :D
Sebestyén ma fél éves. :)
7600 gramm és 69 cm. Harapdálnivaló combokkal, puha-párnás talpakkal, pici borsó lábujjakkal, kerek-mindigtele pocakkal, puszilgatnivaló nyakkal, folytonnyálas-folytonmosolygó szájjal, bölcs-nevető-szerelmes szemekkel, vizesengöndör hajjal. Elvarázsol.
Az éjszakákról: nagyjából negyed 8-fél 8 között alszik el, a fürdés után. Ilyenkor bevackolódok Vele az ágyba, és szopi közben szenderedik el. Aztán ébred éjfél előtt még 2-szer nagyjából, és még hajnalban is kétszer-háromszor. Úgyhogy alaphangon is megvan a négy-öt ébredés, de szerencsére gyors szopi után alszik is vissza. Nagyon szeret odakucorodni a takaróm alá, tegnap este például úgy aludt el, hogy fogta a kezem. Aztán persze előfrodul, hogy arra ébredek, hogy gyomron rúg, dehát ez benne van a pakliban:) Lócitól már megkaptuk az alapkiképzést éjszakai ébredések, és ágybankarate terén, úgyhogy nem ért felkészületlenül a dolog. Sebinek a reggel fél 6- 6 között van, ilyenkor aztán jaj mindenkinek, mert jön a sikongatós-kiabálós ébresztés:)
A nappalokról: nappal még háromszor alszik, egyszer olyan 8-9 körül, aztán délben vagyis nagyjából 12-13 körül, ill. délután 4-5 felé. De abszolút függ attól, hogy épp hol vagyunk, mert a kocsiban mindig elnyomja az álom. Továbbra is nagyon békés gyerkőc, sokat elszöszmötöl magában, de az elmúlt hetekben újra többet igényli, hogy ölben legyen.
Miketszeret: imádja a szaloncukorpapírt. De szívesen rágcsál bármit, ami csörög, zörög. Hosszasan elnézegeti a fiúkat, ahogy civakodnak békésen eljátszanak:) Egyelőre gurulva közlekedik, de úgy egész messze is eljut, így gyakorlatilag bármit megszerez, amit kinéz. Résen kell lennünk az apró legódarabokkal... Kúszni próbál, de ebből még csak hátrafelé tolatás van. De nagyon igyekszik. Szeret a hátunkon lenni, mi pedig szeretjük, ha rajtunk van. Most is épp rajtam szuszog, sőt ez már inkább horkolás:)
Miteszik: továbbra is csak anyatejet, azt viszont naponta sokszor. Napközben sokat szöszmötöl evés közben, gyanítom, hogy ennek is szerepe lehet az éjszakai sokszori evésnek: akkor van ideje nyugtodtan eszegetni, napközben viszont egy csomó sokkal érdekesebb dolog veszi körül. Lassan elkezdjük a hozzátáplálást is, de a sok gyógyszer után kap egy kis pihenőt még a kis gyomra.
A nap fénypontja: a fürdés. Hol a nagykádban, hol a dézsában, hol kiskádban... mindegy, csak víz legyen. :) Rettenetesen élvezi a fröcskölést, csak akkor szeppen meg egy pillanatra, ha az arcában landol egy nagyobb vízmennyiség...
Hát ilyen Ő 6 hónaposan, tömény jókedv. :)
Szeretem, ahogy mostanában játszik. Általában ebéd után van egy ilyen nyugisabb időszak, amikor kicsit visszavonul, magában elszöszmötöl, építget, vagty figurákkal játszik... Persze ezerrel nyomatja a dumát is hozzá, néha mély dörmögő hangon, hosszan elnyújtva a szavakat, máskor vékony cérnahangon, mint egy kismacska... Mostanában sokat vannak elöl a katonáink, de Lóci azokkal is azt játsza, hogy a piros csapat és a kék csapat barátkozik... :)
Szeret boltosat játszani. Néha zöldséges, néha könyvárus, néha építőanyag-kereskedő. Szédítő szöveggel mindenét eladja nekem, újra, meg újra... Nála általában minden öt vagy tízötven forintba kerül, és még számlát is ad! :) Imádom, ahogy komolyan belemerül a 'könyvelésbe', sőt, néha leltározik is.
Társasjátékfüggő. Jókat lehet vele játszani, és nem kell azon "ügyeskedni", hogy Ő nyerjen, mert az sem probléma neki, ha mi nyerünk. Sőt, memóriajátékban gyakran mutatja, hogy melyikeket fordítsam, hogy nekem legyen több párom. Tündéri. Domka nagyon nyerés-orientált, Ő minden követ megmozgat, hogy nyertes legyen. :)
Ez pedig a legfrissebb mű: bal oldalon a Zapu, hasában egy márványos almával :D, a rózsaszín kezetlen nagyfülű pedig én volnék. Egy medencében.
Hosszúra nyúlt téliszünet után ma újra oviba mentek a srácok. Nem volt különösebb gond az indulással. Mielőtt kiléptünk az ajtón, megkérdeztem, hogy nyuszi-csücsi kell-e. Lóci kérte, Domka nem. Útközben aztán már elkezdte, hogy neki mégiscsak kellett volna az a nyúl... hát ez van fiam, majd legközelebb jobban meggondolod, mert én már vissza nem megyek. Az ovi előtt aztán megegyeztünk, hogy a kocsiban pihenő egy méteres százlábút cipeli be magával nyúlpótlóként. De azért még csak kérlelt, hogy vigyem már be utána a nyulat, ha esetleg ráérnék... Nem terveztem visszavinni, de annyiban maradtunk, hogy majd meglátom. Nekiálltak vetkőzni, hát akkor kapcsolok, hogy az ovis-zsákok otthon maradtak. Na mindegy, ez nem olyan fontos, remélhetőleg nem fog kelleni váltóruha, úgyhogy majd holnap behozzuk. Vegyétek a cipőt, és nyomás befelé játszani! Mi?! Hogy a váltócipőt is hazavittük? Óhogyaza... Na jó, akkor csoszogjatok be a csoportszobába, én meg hazamegyek a cipőkért...meg a zsákokért... meg a nyúlért... hát csak eléri ez a gyerek, amit szeretne...:)
Lóci: Anya, szerintem tudod miből van a medvecukor? Medvéből és papucsból. (?!) [Azt gondolom ízre nem áll messze ezektől, bár még egyiket sem kóstoltam...]
Sebi kapott a fa alá egy csomag ilyen habszivacsos járművet, amit a kád szélére/csempére lehet vizesen feltapasztani, és jókat játszani. Csipuka nyilván még nem játszik vele, a nagyok viszont "kölcsönkérték"... :) És mostanában már kora délután az esti fürdést várják, (néha én is...). Szóval nagyon bejött nekik ez a tapasztósdi.
És miért ne bővíthetnénk a készletet saját kezűleg?... Előszedtük a dekorgumikat, és vagdostunk házakat, fákat, útjelző táblákat, miegymást... Ezek is tök jól tapadnak vizesen. Már le van adva a következő megrendelés: shpinx, fáraók, múmiák, és egy mozdony. Vagonokkal, sínnel, rakománnyal...
Az eddig sütött kenyereim nagyjából mindig ehetőek voltak, sőt, néha egészen finomak is, de igen messze álltak a hagyományos bolti fehér kenyértől. Márcsak azért is, mert általában mindig került bele valami plussz: fokhagyma, magok, akármi. Mégpedig azért, mert a sima fehérkenyér sosem volt igazán jó ízű.
Mígnem néhány napja végre én is kipróbáltam Limara jól bevált receptjét, és mondhatom teljesen odavagyunk érte! Igazi puha belű, ropogós héjú, kellemes ízű kenyér.
A kenyér hozzávalói:
2 dl víz
0,7 dl tej
3 csapott tk só (én 3-at tettem, mert nekünk így volt elég ízes, de az eredeti recept szerint 2 kell)
2 el olaj
csipet aszkorbinsav (vagy helyette 1 tk ecet, én ezt használom)
2 ek burgonyapehely (én kihagyom)
25 dkg öregtészta
20 dkg fehér tönkölyliszt
30 dkg BL 80-as liszt (én sima BL55-öst teszek bele)
1 tk cukor
1 dkg firss élesztő
[Az öregtésztáról bővebben itt olvashattok.
Én így készítettem az öregtésztát:
3 dl víz
egy csipet só
50 dkg liszt
1 ek olaj
1 tk cukor
1 dkg friss élesztő
Ezt jó 20 percig dagasztottam a gépben, majd hagytam egész éjjel kelni az üstben. Reggel összegyúrtam megint, és egy műanyag fedeles dobozban betettem a hűtőben. Ebből használtam a kenyerekhez 20-20 dkg-t alkalmanként. Állítólag 10-12 napig is eláll a hűtőben.]
Szóval a kenyér hozzávalóit betettem a gépbe, ott dagasztottam, majd hagytam a duplájára kelni. Ezután átnyomkodtam, és egy kerek jénaiba tettem. A jénai teteje volt alul, ebbe tettem a sütőpapírt, és a megformázott tésztát. Hagytam megint a duplájára kelni, aztán késsel bevágtam a tetejét, és még 10-15 percet kelt, amíg a bevágások jól szét nem nyíltak. Ezután ment be a 230 fokos sütőbe. A jénai alját (ami most a teteje lett) hideg vízzel jól bespricceltem. Kb 40-50 percig sül, az utolsó 10 percben le lehet venni a tetejét a jénainak.
Sütés után a még forró kenyeret hideg vízzel spricceljük le, ettől lesz "cserepes" a teteje. Nekem nem mindig sikerült, de elvileg így kell működnie.

Jó étvágyat! :)
Részletesebb leírás szépséges képekkel Limara blogján!
Nyilvánvalóan én voltam a hibás, amikor azt a szerencsétlen piros vödröt felmosás után nem tettem el azonnal. Mert, ha elteszem, akkor Domka nem rúgja le játék közben a lépcsőről. De nem tettem, úgyhogy a tízliternyi felmosóvíz boldogan terült szét a padlón. Első körben persze a gyerekre voltam mérges... hát miért nem néz a lába elé?! Aztán ahogy ott magamban fortyogva próbáltam eltűntetni a tócsát, és lassan kezdett a pulzusom a normális tartományba visszaállni, beláttam, hogy ezt én szúrtam el... Nade minden rosszban van valami jó, legalább eltoltam az ülőgarnitúrát és alatta is alaposan felmostam. :-/
Aztán amikor végeztem, és a felmosóval a kezemben a vödörért indultam, hogy mostmáraztán tényleg kiöntsem, a felmosó végével levertem a szekrény tetejéről Domka Egyiptomos csillogós 'hó'gömbjét.
ÁÁÁÁÁ!
Hatalmas hiba volt, mert minden ami Egyiptomos az nálunk nagy-nagy becsben van tartva. És Domka - joggal - teljesen kiakadt. Úgyhogy miközben a gömb darabjait szedegettem (mekkora szerencse, hogy a nagy része egy dobozba esett, ami a szekrény előtt volt), nemcsak azon bosszankodtam, hogy minden csillog, és vizes, és üvegszilánkos, hanem azon is, hogy mekkora szomorúságot okozam a nagyfiamnak a bénaságommal.... Úgyhogy extragyorsan szereznem kell egy ugyanolyan gömböt... egyelőre fogalmam sincs honnan, de rajta vagyok az ügyön...
Tegnap este fektetés után Domka kijött és komoly hangon megszólított:
- Elnézést a zavarásért, de nem tudok aludni, mert ez a lábujjam - mutatja a kicsit - meg van körmösödve!
×××
Lóci pedig az alábbi rövid párbeszédet folytatta a Zapuval reggel:
- Apa, színezz velem!
- Most nem tudok, indulok dolgozni!
- De színezz velem, mert a családok így szokták!
Hja, kérem..
Tegnap visszavittem Sebestyént a doktornőhöz, mert úgy rezeg a háta-mellkasa, hogy nem voltam meggyőzve róla, hogy valóban a gyógyulás útjára lépett. Egy röntgen-beutalóval lettünk gazdagabbak a látogatás után, amit ma reggel 7 után be is váltottunk... Kicsi Sebi még félcsupaszon, a röntgenasztalon is vigyorgott, nekem meg a szívem szakadt meg, hogy ilyen pirinyón már röntgenezni kell. Az eredményre 6! hosszú órát kellett várni itthon, aztán 2 után hívott a Zapu, hogy 'ép mellkasi szervek'. Éljen! A hörgtágítót továbbra is kapja napi kétszer, remélem, hogy tényleg nem lesz már semmi szövődmény. Amúgy a kedve tökjó, vidám sikongatós kishapsi.
Az első játék a már sokak által ismert vulkános, amire ma végre mi is sort kerítettünk. :) Már több helyen láttam, mindenféle kivitelben, de valahogy mindig elmaradt - pedig gondoltam, hogy a fiúknak tetszeni fog. Most aztán Zs. kommentje megadta az utolsó lökést, és ma délelőtt nálunk is kitört a vulkán. :)

Az elkészítéséhez egy kis befőttesüveget használtunk, amit só-liszt gyurmával vontunk be. (20 dkg liszt, 20 dkg só, 125 ml víz, 2 ek olaj) Kicsit betettük a sütőbe száradni, aztán lefestették a fiúk barnára.
A lávához egy marék szódabikarbóna, ecet és piros ételszinezék kell. A port beleöntjük a vulkán belsejébe, aztán jöhet az ételfestékkel színezett ecet. Nekünk nem volt itthon piros szinezőnk, úgyhogy jobb híján kechupot tettünk az ecethez :D A végén pedig már csak színtelenül töltötték a fiúk. Merthogy legalább 20-25 vulkánkitörés volt ma mifelénk...
A végén a barna trutyiban még játszottak is egyet...
A második egy "titkosírós" játék, ami a fiúknak annyira bejött, hogy egy tucat lapot tele kellett festenünk. Hasolnó mint a gyertyával rajzolós, csak itt viasz (vagy fehér zsírkréta) helyett szódabikarbóna + víz keverékével (kb. 2 ek. por, 1 ek. víz) festjük a "titkot" a fehér lapra. Majd hagyjuk megszáradni (mi előszedtük a hajszárítót, így gyorsabb volt). Mikor eltűnt a rajz, jöhet a festék. Sima vízfestékkel vagy ételfesték + víz keverékével. Ahogy átfestjük a lapot, kirajzolódnak a minták. Mondjuk fényben azért a sima fehér kontúr is látszik, de azért jó móka "előhívni".

Még a reggel is vidámabban indul, ha ilyen tojás kerül az asztalra. :) Az elkészítése nagyon egyszerű: megfőzzük a tojásokat, majd kivesszük, és óvatosan körbeütögetjük a héját, hogy megtöredezzen. Ezután a főzővíz felét leöntöttem, a maradékhoz pedig ételfestéket öntöttem. Minél kevesebb a víz, nyilván annál erősebb színt kapunk a végén. A töredezett héjú tojásokat visszatesszük lobogni még egy kicsit, majd kiszedjük, és megpucoljuk. Mi talán 5 percet hagytuk a festékben, ha még egy picit várunk, még intenzívebb színűek lettek volna a tojások. (Ha nem akarunk ételszinezéket használni, lehet pl. vöröshagyma héjával megfesteni a vizet.)
Végül gyorsan fel is faltuk őket. :)
A szódabikarbóna hivatalos neve nátrium-hidrogénkarbonát, ami egy vízben jól oldódó, enyhén lúgos só. Rendkívül széleskörben használható otthon is, egy csomó (drága) vegyszert helyettesíthet és még a környezetünket sem terheli. Bioboltokban beszerezhető, 1 kg 360 ft körül van.
Használható:
- zöldségek-gyümölcsök mosása (a szódabikarbóna eltávolítja azokat a szennyeződéseket, vegyszermaradványokat is, amiket a sima csapvíz nem)
- zsírkrétanyomok eltávolítására a falról (nedves ruhára szórjunk egy kevés szódabikarbónát és finoman súroljuk le a nyomokat)
- szőnyegek szagtalanítására (szórjunk a szőnyegre szódabikarbónát, hagyjuk rajta 15 percig, majd porszívózzuk ki)
- foltos szőnyeg tisztítására (kiömlött bor vagy kakaó a világos szőnyegen? szórjunk rá bőségesen a szódabikarbónából, hagyjuk rajta legalább egy órán keresztül, aztán porszívózzuk fel)
- dohos szag eltűntetésére (pl. zokniba 3-4 evőkanál por, amit felakasztunk a dohos helyiségbe)
- dugulás-oldására (2 evőkanál szódabikarbónához adjunk 1,5 dl (forró) ecetet, várjuk meg amíg felpezseg)
- wc-csésze tisztítása (szórjunk bőven a porból a wc tartályába és hagyjuk benne éjszakára - így egyszerre takaríthatjuk ki a tartályt és a csészét is)
- hűtőszekrény tisztítása, szagtalanítása (tisztításhoz szódabikarbónával megszórt nedves szivacsot használjunk, szagtalanításhoz pedig tegyünk egy tálkába a porból, és helyezzük a hűtőszekrénybe)
- kávé- és teafoltok eltűntetése a csészékről (nedves rongyot mártsunk a porba, majd dörzsöljük meg a foltos csészét
- zsírfoltok eltűntetése a tűzhelyről (öntsünk vizet a szennyeződésre, szórjuk rá a port, és hagyjuk hatni, majd nedves szivaccsal dörzsöljük le)
- hús megpuhítása (kenjük be a húszszeleteket, hagyjuk állni 3-4 órán át, majd főzés előtt öblítsük jól le)
- élesztőpótlék (citromsav és szódabikarbóna egyenlő arányú keveréke élesztő helyett - annyi port állítsunk elő, amennyi élesztőre a süti készítéséhez szükségünk van)
- sütőpor helyett (2 rész szódabikarbóna, 1 rész borkő, 1 rész kukoricakeményítő)
- babacuccok tisztítása, fertőtlenítése (éjszakára áztassuk be - ha van - a cumit, cumisüveget és egyéb tartozékokat forró vízbe, amibe pár kanál szódabikarbónát teszünk)
- pelenkakütés kezelése (langyos vízbe pár kanál por, ebben fürdessük a babát. bárányhimlős viszketés enyhítésére is jó)
- tűzoltásra (tudtad, hogy szmos kereskedelmi forgalomban kapható tűzoltóanyag fő összetevője a szódabikarbóna? érdemes a ház különböző pontjain (különösen a kályha vagy nyáron a grillsütő mellett) tartani a porból, és ha neadjisten szükséges, néhány maréknyi anyaggal elfojtani a hirtelen fellobbant tüzet)
- mosogatószer erejének fokozása (adjunk 2 evőkanál szódabikarbónát a mosogatószerünkhöz, )
- súrolószer (kevés vízzel öszekeverve remek súrolószer)
- korpa megfékezésére (vizezzük be a hajunkat, és szórjunk rá a porból, és dörzsöljük be - sampon helyett használjuk, olyan gyakorisággal, ahogy egyébként hajatmosnánk)
- fésű és hajkefe tisztítása (szódabikarbónás vízbe kell áztatni 30 percre)
- cipők szagtalanítása (szórjuk bele a port egy éjszakára)
- mosás (vízlágyító hatású; fél pohár szódabikarbóna hozzáadásával fokozható a mosóporok fehérítő ereje - így kevesebb mosószer is elég, mosódió mellé használha, megakadályozza a ruhák beszürkülését. Színes ruhákhoz nem ajánlják.)
- fogfehérítés (2 kiskanál szódabikarbóna + 1 kiskanál víz vagy citromlé)
- csaláncsípés, méhcsípés enyhítésére (3 kanál szódabikarbónából és kevés vízből készítsünk krémet, ezt tegyük a csípésre)
Ti mire használjátok a szódabikarbónát?
Forrás:
Reader's Digest: Mindennapi tárgyaink nem mindennapi szerepben
http://antalvali.com/hirek/szodabikarbona-felhasznalasa.html
A Sebi. Ma megkapta az utolsó adag antibigyót, hát ez volt életem legnehezebben beadott 12 ml szirupja... Ehhez képest az esti hörgtágító már szinte desszertként csúszott le a torkán. Szerencsére abszolút javulóban van, már csak alig-alig erőlködik a köhögésnél, és az éjszaka is nyugodtan telt. Mondjuk még szörcsög-köhög, érzem a kis hátán is ha levegőt vesz, de remélem a hétvégére rendbejön teljesen a cseppember. A hozzátáplálással ezekután biztosan várunk még, nem kezdjük jövőhéten...
A héten a fiúk is itthon vannak. Eredetileg csak azért maradtak volna itthon, hogy ne hozzanak haza Sebinek valami újabb nyavalyát, de Domka tegnap óta felturbózta a köhögését, szóval mindenképp itthonmaradós. [Ilyenkor este már megszépül a nap, de asszem ha napközben jutnék a bloghoz írni, lenne egynéhány morcosabb bejegyzés is...khm:) Most nagyon nemkönnyű Velük, ébredéstől fektetésig szekálják egymást. ]
A fiúk egyik legkedvesebb elfoglaltsága mostanában kétségtelenül a társasjátékozás. A Candyland-et és a Zingot (végre...) felváltotta néhány újabb darab, így most sokat Lotti Karottizunk, vagy Kajacsatázunk, de a Sorry-ba is szívesen belevágnak...ám ezt végigjátszani hosszadalmas, türelmük pedig ritkán van hozzá. (A 'ki nevet a végén?' klasszikus játék kicsit modernebb, "felturbózott" változata.) De nagyon bejött a Rush hour és a Tipover Pókemberes változata is.
A Lotti Carotti nevű játékot a barátainktól kapta Domi, merthogy már többször kijelentette Nekik, hogy Ő csak a nyuszis dolgokat szereti igazán. :) Ebben meg vannak nyulak bőven.
Mindenki 4 nyuszit kap, és a cél, hogy legalább egy nyúllal eljussunk a domb közepén lévő répához, csigavonalban lépegetve. Kártyákat kell húzkodni, amin 1-2-3 krumpli van, ennyit lehet előre lépni. Csakhogy vannak répa-kártyák is, amikkel a répát megforgatva az útvonalon egy lyukat "pakolunk" ide-oda... amibe könnyen beleléphetünk...és akkor az a nyuszi a gödörben marad.
Én - bár többször láttam már oviban, bolt polcain - nem vettem volna meg, de a gyerekeknek nagyon tetszik, sokszor játszottunk vele, úgyhogy örülünk Neki nagyon.

Ez a pókemberes játék egyszemélyes, de nagyon klassz. Külön előnye, hogy van hozzá egy zsák, amibe bele lehet pakolni a darabjait, így kisebb helyet foglal, mintha dobozban lenne, bárhova magunkkal vihetjük.
A lényege, hogy van egy tábla, amikre kártyákon meghatározott módon ládákat kell felállítani. A cél, hogy a kiinduló ládáról eljussunk a piros színűre. A ládák döntögetésével tud ugrálni a pókemberünk egyikről a másikra, és mivel átlósan nem ugorhat, így gondolkozni kell, hogy mit merre döntsön, hogy végül eljusson, ahova kell. A kártyák egészen kezdő szinttől a haladóig mennek. Abszolút jó választás volt Dominak. :) Van nem pókemberes változata is, de egy kispasinak ez azért jobban bejövős... :)
A Kajacsata nekem kissé csalódás volt. Egyáltalán nem rossz, de a gyártó előző nagy játéka a Zingó elég magasra tette a mércét, és valami hasonló "nagy durranást" vártam. Ehhez képest ez egy kicsit gyengébbre sikerült szerintem.
Vannak tányérok, amikből minden játékos kap egyet. Ezután a nagy zöld tálcán a kart körbeforgatva előkerül 7 étel...nekünk pedig le kell csapni rá, már ha van a tányérunkon azokból. Ha az étel kimondásával megszereztük a korongot, akkor azt szembefordítva ráhelyezzük a tányérunkon lévő étel képére. Mivel a korong másik felén egy újabb étel képe van, így folyamatosan lehet "vadászni" a négy különböző ételre.
A fiúknak tetszett, de nem volt akkora varázsa, mint anno a Zingonak, amiről aztán napokig szó szerint le sem szakadtak.
A Csúcsforgalom (Junior) is egyszemélyes játék, bár a játékhoz tartozó sokféle kisautóval "játékon kívül" is el lehet bíbelődni.
Itt is van egy tábla, amire el kell helyezni az autókat a kártyákon meghatározott módon, majd a cél, hogy az autók ide-oda tologatásával kiszabadítsuk a dugóban rekedt fehér fagyisautót.
Ez is magunkkalcipelhetős játék, táskában simán elfér.
Három kisfiút nevelgetünk: Dominik 2006 márciusában, Lőrinc 2008 májusában, Sebestyén 2011 júliusában született.
Kreatívkodunk, kirándulunk, óvodázunk, pelenkázunk, hordozunk, dackorszakolunk, sütünk, éldegélünk...
OLVASOD A BLOGOT? KÖSZÖNÖM, HA ITTHAGYOD A NEVED... :)